Történelem

 
Egyszer régen, 1968-ban, volt egy fesztivál… Ha mese születne a SZIN-ről, bizonyára (nem túl frappáns módon) így kezdődne. De a vége biztos nem az lenne, hogy boldogan buliztak, amíg… Mert a történetnek korán sincs vége, sőt… 2010: új év- új SZIN = új fellépők, új programok, új ötletek. Ennyire azért ne kanyarodjunk előre, hiszen a történet tényleg jóval régebben kezdődött, több, mint 40 éve. Akkor indult ugyanis a mai SZIN elődje, csak a keretek voltak mások. Hogy fiatalok szórakoztak, buliztak, élték meg a szabadság számunkra már teljesen természetes érzését, az nem jelent különbséget. Az azonban furcsának tűnhet, hogy egyes zenekarok fellépése nem volt olyan magától értetődő, mint napjainkban. Az egykori Szegedi Ifjúsági Napokon politikai, esztétikai, vallási okok miatt mellőzött együttesek is felléphettek, ez a cenzúramentesség adta a rendezvény különleges mivoltát, ami nagyon sokáig remekül működött. Egészen a rendszerváltásig, amikor a fesztivál életében rövid szünet következett. De csak pár évig tartott.
 
2003: újabb születésnap a fesztivál életében, hiszen megint beindult a buligépezet Szegeden! Városi fesztiválból indultunk, hiszen eleinte főképp a szegediek és Szeged környékiek képviseltették magukat, később kinőttük magunkat és az elmúlt pár év során kiderült, hogy helyünk van az országos jelentőségű fesztiválok „nagykönyvében”. Ezt látogatóink száma és földrajzi megoszlása is alátámasztja. A kezdeti 12.000-es SZIN tábor tavaly 61.000-re duzzadt, amire méltán vagyunk büszkék. A fejlődést nem csak a számok mutatják. Programkínálatunkban eleinte csak magyar együttesek kaptak helyet, később zeneileg átléptük az országhatárokat (Cure, Alphaville, The Tarantinos, Kosheen, Apollo 440 és még sorolhatnánk), mára pedig teljesen természetessé vált, hogy a legjobb hazai csapatok mellett külföldi sztárok is színesítik a SZIN műsorát.
 
És arcok… Például a szegedi születésű Jáksó László, aki 2006-ban fémjelezte a SZIN életérzést, vagy Badár Sándor, aki 7,5 órás dumarekordjával bizonyította,hogy tényleg ő az ország legnagyobb dumagépe és méltó a 2007-es „SZIN Arca” címre. 2008-ban a koncertek mellett új dolgok jutottak fontos szerephez. Képbe került az ökotudatosság, az ökotudatos életmód. Sok szó esik róla manapság, de kevesen tudják, miről szól valójában. Ezért is gondoltuk, hogy jobban megismertetjük Veletek, és saját kereteinken belül, ötleteket is adva megmutatjuk, miért olyan fontos. 2009 bebizonyította, hogy volt értelme „merésznek” lenni. Bár sokan nem hittek az "öko" sikerében, kiderült, hogy a közönség igenis nyitott, csak a megközelítés nem mindegy.
 
Szeretettétek a nálunk elsőként bevezetett re:poharat, jól vizsgázott a komposztálható étkészlet, és kevés munkája akadt az éles szemű „zöld rendőrségnek”. A Zöld-SZIN-Tér az egyik legkedveltebb helyszínné vált, jöttek a riksások, volt MÁV stand, és akkor nem is esett még szó azokról a díjakról, címekről, melyeket ez az év hozott. A Környezetvédelmi Minisztérium Zöld Fesztivál díja mellett elnyertük a nemzetközi Greener Festival Award-ot, melyre méltán büszkék vagyunk, a Magyar Fesztiválszövetség pedig kiváló minősítéssel díjazta a SZIN-t.
 
Szóval örülünk, de nem ülünk a babérjainkon! Ezért kérünk Titeket, hogy ha tetszik valami, akkor jelezzétek, és azt is, ha nem. A lényeg, hogy abból, amit visszajelzésként kapunk, összerakunk egy képet, és ennek segítségével még remélhetőleg jó sokáig meg tudjuk szervezni a fesztivált.
 
greeenfest fenntarthato