Archive for augusztus, 2022

Csúccsal zárt a 2022-es SZIN

Posted on: augusztus 29th, 2022 by Szin

Buli, barátok, zene, egyedi hangulat: csúccsal zárt a SZIN

A Tisza-parti fesztivál egyedi hangulata, a nemzetközi sztárok sora és a hazai zenei élvonal legjobb koncertjei a járvány előtti hangulatot idézték Szegeden, sőt a látogatószám meg is döntötte a 2019-es korábbi rekordot.

Már az elővételes jegyeladásból kiderült, hogy hatalmas az érdeklődés az idei SZIN iránt, a bérletek a fesztivál előtt elfogytak, a szombati napijegyeket pedig már péntektől nem lehetett kapni. Egy frissen készült felmérésből kiderült, hogy a SZIN legnagyobb vonzereje még mindig és évek óta „a buli, a barátok, a zene és a fesztivál egyedi hangulata” – mondják a legnagyobb nyárzáró résztvevői.

A szervezők készültek is a nagyobb érdeklődésre. Egyrészt több beengedőponttal és a bejárat és kijárat szétválasztásával könnyítették meg a ki- és bejutást. Színesebb lett a fesztivál gasztronómiai kínálata is és a szolgáltatások sorával is követték a szervezők a nagyobb keresletet. A fesztiválon készült kutatásból az is kiderült, hogy a látogatók által leggyakrabban használt szolgáltatások a környezettudatossághoz kapcsolódnak, így magasan vezet a re-pohár és a szelektív hulladékgyűjtés. Az elégedettségre vonatkozó kérdésnél legtöbben a fellépők sorát, a szervezés minőségét és a fesztivál tisztaságát említették.

A nyári fesztiválszezonnak ezzel vége, de a SZIN szervezői már a következő évre készülnek. A legnagyobb múltú fesztiválunk 2023-ban lesz 55 éves, ez alkalommal egy kedvezményes ajánlattal készül az 55-ös szám jegyében: az idei zárást követő vasárnap 15.55 percétől az első 555 darab jegyet 25.555 forintért lehet megvásárolni. Amennyiben elfogynak a jegyek, további 55 órán keresztül 29.555 forintért lehet majd bérletet kapni az 2023-as, 55. születésnapját ünneplő SZIN-re. És már most beírhatjuk a naptárba: SZIN 2023. augusztus 23-26.

2022. augusztus 29.

Elfogytak a szombati SZIN jegyek

Posted on: augusztus 26th, 2022 by Szin

 

Már péntek délután elfogytak a jegyek a SZIN zárónapjára, azaz szombatra, amikor érkezik a fesztiválra Jason Derulo, de aznap lép föl Azahriah, Majka vagy Krúbi is – sok más mellett.

Már ez elővétel során látszott, hogy a SZIN legerősebb napja az augusztus 27-dike, azaz szombat lesz. Péntek délután pedig megérkezett a hír, hogy a kiadható napijegyek mind elfogytak a fesztivál zárónapjára. Miután az összes bérlet korábban, a fesztivál előtt elkelt, a SZIN zárónapja már most biztos, hogy teltházas lesz.

A szervezők közölték, hogy péntekre még korlátozott számban, de lehet napijegyet vásárolni.
Szeged, 2022.08.31.

 

SZIN félidő: még két szép nap a nyárból

Posted on: augusztus 25th, 2022 by Szin

 

Pénteken elkezdődik a SZIN „második félideje”. Pihenjünk meg néhány emlék erejéig, majd csapjunk bele a hétvégébe.

Öt dolog, amit nem tudtál a SZIN-ről

Első: Hamarabb volt, mint a Woodstock
A Szegedi Ifjúsági Napok akkor indult, amikor Amerikában bemutatták a Hair című musical eredeti, színpadi változatát. 1968-at írtunk, ami azt jelenti, hogy a SZIN egy évvel megelőzte minden idők leghíresebb rock fesztiválját, a Woodstocki Zenei és Művészeti Vásárt, ami Woodstocki Fesztivál néven került be a köztudatba.

Második: 2003-ban éledt újjá és kezdte el menetelését
Jövőre lesz 20 éve, hogy a Szegedi Ifjúsági Ház vette kezébe a fesztivál szervezését, ekkor találta meg helyét a Tisza-parton és innen indult meg a fejlődése annyira, hogy ma már a legnagyobb nyárzáró fesztiválként emlegetik és a hazai zenei élvonal mellett számos nemzetközi sztárt is felvonultat.

Harmadik: 15 éves a SZIN “himnusza”
A 2007-es Magnatofon című lemezen jelent meg a Magna Cum Laude Színezd újra című dala, ami a SZIN himnuszaként vált közismertté. Itt látható a dalból készült klip: https://www.youtube.com/watch?v=qOi3alep3tc

Negyedik: Badár 7 és fél órán át beszélt
Szintén 2007-es történet, hogy a szentesi duma-vasutas, Badár Sándor, aki nem mellesleg a Színezd újra klipben is jelentős szerepet vállalt, túl azon, hogy a SZIN arca volt, egy rekordkísérletre is készült abban az évben a fesztiválon. Úgy tervezte, hogy 6-7 órán át mondja a történeteit ismétlés nélkül. Végül 7 és fél órán át folyt belőle a sztori és mikor lejött a színpadról, annyit mondott: “Még azért öt óra maradt bennem.”

Ötödik: Anger Zsolt, Jáksó, idén pedig Miskovits Marci is a SZIN mellé állt
Többször állt hazai híresség a SZIN mellé. 2006-ban Jáksó volt a „SZIN arca”, őt Badár követte, tíz évre rá Anger Zsolt, Szegedről elszármazott színész népszerűsítette a SZINt, egyebek mellett így: „Úgy bizony, együtt nőttünk fel, én meg a SZIN. Én egy ilyen szép, délceg fickó lettem, a SZIN pedig a mai napig a világ legjobb balhéja.” Idén már Miskovits Marci, a fiatal fesztiválgeneráció legendás alakja fényesíti a SZIN hírnevét. 

És amit biztosan tudunk: pénteken jön az Analog Balaton, a Punnany Massif, a Follow the Flow és a hazai közönség kedvenc német lemezlovasa, Alle Farben valamint a nemzetközi vonalat erősíti A7S is. Itt lesz Dzsúdló, ByeAlex és a Slepp, az Abigél, az Anna and the Barbies, a Ricsárdgír vagy Szabó Balázs Bandája … persze még vagy félszáz további fellépő is.

A hírességek is megtalálták maguknak a SZIN-t. A fesztivál nyitó napján például Palvin Barbit és párját, Dylan Sprouse-t vehette észre a közönség. Annyira jól sikerült a buli, hogy talán a hétvégén vissza is térnek a fesztiválra.
Szeged, 2022.08.31.

 

Fogd ki az aranyhalat és nyerj 1 millió Ft-ot

Posted on: augusztus 24th, 2022 by Szin

Tavaly nagyon nagy sikere volt – így idén is ki lehet fogni az #aranyhalat a tóból! Hajrá, nyerj 1 milliót! 

SZIN2022 – Fogd ki az aranyhalat és NYERJ 1 MILLIÓT promóciós játék

NYERTESEK:

Hivatalos Játékszabályzat
A Nyereményjáték szabályzat ( a továbbiakban:Szabályzat) vonatkozik a Szegedi Ifjúsági Napok weboldalán (www.szin.org/nyeremenyjatek) közzétett Fogd ki az aranyhalat és NYERJ 1 MILLIÓT elnevezésű Nyereményjátékra ( a továbbiakban: Játék )
A Játék szervezője a Szegedi Rendezvény-és Médiaközpont Nonprofit Kft. (6721 Szeged, Felső Tisza-part 2 ; adószám: 18457627-2-06 )
SZABÁLYZAT

  1. A nyereményjáték szabályai

Jelen szabályzat a Fogd ki az aranyhalat és NYERJ 1 MILLIÓT promóciós játékban való részvételre, és a játékba való regisztráció során megadott személyes adatok kezelésére vonatkozik.

  1. A játék időtartama, feltételei:

A nyereményjáték időtartama: 2022. augusztus 25. 10:00 és 2022. augusztus 27. 20:00 között tart. A Fogd ki az aranyhalat és NYERJ 1 MILLIÓT elnevezésű nyereményjátékban minden fesztiválozó egy alkalommal 60 percre vehet részt a regisztrációt követően. A szervező jelen játékszabályzatban rögzíti, hogy a fent megjelölt 60 perces játékidő kizárólag egyszerre, egybefüggő horgászati időtartamban használható fel.
Játéknapok:

  1. augusztus 25. 10:00 – 20:00
  2. augusztus 26. 10:00 – 20:00
  3. augusztus 27. 10:00 – 20:00

A nyeremény sorsolása: 2022. augusztus 30. 18:00
A játékban való részvétel feltétele a regisztráció során kért adatok megadása.
Regisztrálni kizárólag magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező, 16. életévet betöltött, cselekvőképes személy jogosult, aki önkéntesen részt vesz a játékban és a SZIN fesztiválra való érvényes Bérlet/Napijegy birtokában. Továbbá, a regisztráció során érvényes igazolvánnyal igazolható valós adatait megadja: vezetéknév, keresztnév, e-mail cím, telefonszám, születési idő, lakóhely irányító száma.
A kiskorú, (16-18 év közötti) valamint a nem teljes jogi cselekvőképességgel rendelkező személyek kizárólag törvényes képviselőjük írásos hozzájárulásával vehetnek részt a Játékban, amelyet a Szervező erre irányuló felhívására minden esetben (pl. nyeremény átvétel esetén) kötelező bemutatni.
Amennyiben a Játék nyertese cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével jogosul.
Kizárásra kerül az, aki bármilyen módon veszélyezteti a Játék tisztességes lebonyolítását, illetve a jelen Szabályzatban részletezett adatkezelési hozzájárulásokat a Játék időtartama alatt, vagy a sorsolást megelőzően visszavonja. A kizárás tényéről a Szervező nem értesíti a Játékost. A Játékos kijelenti, hogy a Játékra történő jelentkezés során megadott adatai megfelelnek a valóságnak.
A regisztráció során az adatkezelési nyilatkozat adatkezelőnként tehető meg.
A Játékban nem vehetnek részt a Szervező (6721, Szeged Felső Tisza-part 2) társaság, annak vezető tisztségviselője, munkavállalói, megbízottjai és azok (Ptk. 8:1.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti) közeli hozzátartozói, illetve a társaság tulajdonosának (Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata) tagjai és alkalmazottai továbbá a Szegedi Ifjúsági Napok szervezésében résztvevő alvállalkozó cégek, annak alkalmazottai, munkavállalói és azok (Ptk. 8:1.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti) közeli hozzátartozói.

  1. Adatkezelők, adatfeldolgozók:

Szegedi Rendezvény – és Médiaközpont Nonprofit Kft. (6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.), adatkezelő;
A Játékosok személyes adatainak kezelésére a Szabályzat jelen pontja az irányadó. A Szervező szavatolja, hogy az adatkezelés a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartásával történik. Jelen szabályzat egyben Egyedi Adatkezelési Tájékoztatónak is minősül. A személyes adatok felvétele a Játékosok önkéntes hozzájárulásán alapul. A személyes adatok kezelésére a hatályos jogi szabályozás alapján kerül sor, különös tekintettel az Európai Parlament és a tanács 2016/679 rendeletében (2016. április 27.) (GDPR rendelet) foglaltakra.
A Játékosok a Játékban való részvétellel hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes adataikat a Szervező az itt meghatározott célból kezelje az alábbiak szerint:

A játék lezárulta után a Szervező az összegyűlt adatokat nem továbbítja, és semmilyen információs célra azokat nem használja fel.
Az adatkezelőkön és az adatfeldolgozón kívül a megadott adatait más személyek nem ismerik meg.
A Szervező az adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezelik, és megtesznek minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. Adatkezelési alapelveik összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal.
Az adatkezelő biztosítja, hogy az érintettek a GDPR rendeletben meghatározott jogaikat gyakorolni tudják.Ezen jogok gyakorlására irányuló kérelmet az adatkezelő nem tagadhatja meg, kivéve, ha bizonyítja, hogy az érintettet nem áll módjában azonosítani. Az érintettnek tehát kérelme teljesítéséhez szükséges magát azonosítani.
Az adatkezelő a kérelmet késedelem nélkül köteles teljesíteni, illetve tájékoztatni az érintettet a teljesítés esetleges akadályairól, vagy késedelméről. Ebben az esetben a határidő további 2 hónappal meghosszabbítható, azzal, hogy a meghosszabbításról és annak okáról az érintett 1 hónapon belül értesül.
Az érintett kérelmét az adatkezelő olyan formában válaszolja meg, ahogyan az érkezett. Az érintettnek lehetősége van elektronikusan is benyújtani a kérelmét, amely esetben a választ is elektronikusan kapja meg, kivéve, ha kifejezetten másként rendelkezik.
Az érintetti jogok biztosítási érdekében ezen tájékoztatóban szereplő jogok díjmentesen gyakorolhatóak, az adatkezelő ezért díjat nem számít fel, kivéve, ha a kérelem egyértelműen alaptalan vagy különösen annak ismétlődő jellege miatt eltúlzó. Ha és amennyiben a kért intézkedés, tájékoztatás eltúlzó vagy nyilvánvalóan alaptalan az adatkezelő észszerű összeget számíthat fel a teljesítésért (különös tekintettel a eltúlzó kérelmek megnövekedett adminisztratív költségeinek fedezése végett) vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést. Ilyen esetben az adatkezelő indokolási kötelezettséggel tartozik az érintett felé.
A GDPR rendeletnek megfelelve az érintettek az alábbi jogaikat gyakorolhatják:
a.) Az adatkezelés teljes tartama alatt az érintett jogosult a megadott elérhetőségeken tájékoztatást és hozzáférést kérni az adatkezelő által kezelt, személyes adatokról, valamint az adatkezelés jellemzőiről, különösen:
–        az adatkezelő és kapcsolattartójának kilétéről, elérhetőségeiről, amennyiben adatvédelmi tisztviselőt alkalmaz az adatkezelő, annak elérhetőségeiről
–        az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról,
–        az adatfeldolgozó nevéről, címéről, az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, amennyiben adatfeldolgozó igénybevételére kerül sor
–        az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről, amennyiben adattovábbításra kerül sor
–        az esetlegesen bekövetkezett adatvédelmi incidensről
b.) Az érintett jogosult kérelmezni személyes adatainak helyesbítését: Amennyiben az adatai megváltoztak, vagy nem pontosak, akkor kérelmére – a személyes adatok kezelésének ideje alatt – bármikor módosítja azokat az adatkezelő. Ezt az igényét a megadott elérhetőségeinken keresztül kérheti.
c.) A hozzájárulásán alapuló adatkezelés esetén a megrendelő bármikor visszavonhatja hozzájárulását és kérheti, hogy adatait törölje az Adatkezelő, amennyiben az adatkezelésnek nincs további jogalapja.
A megrendelő személyes adatai abban az esetben kerülnek törlésre, ha az adatok kezelése jogellenes, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának meghatározott határideje lejárt; illetve a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság azt jogerősen elrendelte.
d.) Az adatkezelő korlátozza a személyes adatok kezelését, ha ezt kéri az érintett.
Az érintett a következő esetekben kérheti az adatai korlátozását
– amennyiben vitatja adatai pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát
– amennyiben az adatkezelés jogellenes és az érintett ellenzi adatainak törlését és ehelyett kéri azok korlátozását
– az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra az adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igényének előterjesztéséhez, érvényesítésének vagy védelméhez
– az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben
e.) az érintett tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen: Kifejezheti a tiltakozását, ha adatainak kezelését az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges jogalapból kezeli. Ebben az esetben a személyes adatot nem kezelheti tovább az adatkezelő, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságával szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

  1. Leiratkozás, adatkezeléssel kapcsolatos nyilatkozatok módosítása, visszavonása, adatfrissítés

A játék vége előtt a regisztrációt és az adatkezelési nyilatkozatot visszavonni a Szervezőnél lehet.

  1. A regisztrált személy által tett nyilatkozatok

A fenti adatkezelésre is vonatkozó előzetes teljes körű tájékoztatás megismerése után önkéntesen és kifejezetten az alábbi nyilatkozatot teszem:
A játék szabályzatát elfogadom. Az adatszolgáltatás önkéntes. Kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott személyes adatokat a Szegedi Rendezvény-és Médiaközpont Nonprofit Kft. (6721 Szeged Felső Tisza-part.2.), mint adatkezelő a nyilatkozatom visszavonásáig a játék időtartama alatt a játékkal összefüggésben, kapcsolattartás és adminisztráció céljára kezelje, illetve a játék lezárulta után azonnal törölje.

  1. NAIH

A személyes adatainak kezelésével kapcsolatos vélt jogsérelem esetén panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, vagy az illetékes törvényszékhez fordulhat.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetőségei:
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Tel./fax: +36 (1) 391-1400
E-mail: [email protected]   Web: naih.hu

  1. Nyeremény

A jelen játék nyereményei:
Egyedi azonosítóval ellátott aranyhalat kifogó játékosok közötti kisorsolni kívánt fődíj: 1 millió forint pénznyeremény
Legtöbb halat kifogó játékos: 2 fő részére szóló 2023-as SZIN Fesztiválbérlet
Második legtöbb halat kifogó játékos: SZIN x DRK merch ajándékcsomag
A nyeremény másra át nem ruházható
A nyeremény sorsolása a 2022. augusztus 30-én 18:00 órakor generátor segítségével történik, 3 fős sorsolási bizottság jelenlétében a Szegedi Rendezvény-és Médiaközpont Nonprofit Kft. székhelyén. A sorsolás nyilvános, a sorsoláson való részvételhez nem szükséges előzetes regisztráció.
A játékszabályzat elfogadásával a nyertes vállalja, hogy a nyeremények átadásáról hang és képfelvétel készül, amely a sorsolást követő 1 év időtartamban promóciós célból bármikor felhasználható.
A nyertest a nyereménnyel kapcsolatosan nem terheli személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség. A nyeremény kapcsán keletkező SZJA előleget a Szervező a hatályos adótörvények alapján megállapítja, és befizeti az illetékes adóhatóság részére. A nyeremény igénylésével és felhasználásával összefüggésben esetlegesen felmerülő egyéb költségek és kiadások a nyertest terhelik.
8.A nyertes kiválasztása, a nyereményjáték lebonyolításának folyamata:
Szervező a főnyereményt a regisztrációt valós adataival kitöltő és az egyedi azonosítóval ellátott aranyhalat kifogó játékosok között sorsolással ítéli oda. A sorsolás során egy darab nyertes és 1 db tartalék nyertes kerül kisorsolásra. A nyertest ( és szükség esetén a tartalék nyertest ) a Szervező a sorsolást követő 3 munkanapon belül értesíti a regisztráció során megadott e-mail címen a nyeremény átvételének részleteiről. A nyertes köteles a nyereményről értesítő e-mail küldésének napjától számított 7 munkanapon belül visszajelzést küldeni a Szervező számára az e-mailben megadott elérhetőségen. A Sorsolás lezárultával a nyertes neve a www.szin.org /nyereményjáték oldalon és a SZIN2022 Facebook oldalán megjelenésre kerül. Tartalék nyertes húzására abban az eseten kerül sor, amennyiben a Nyertes hiányosan kitöltött, vagy be nem azonosíthatóan töltötte ki a regisztrációs lapot Nyereményt a Nyertes-szükség esetén Tartaléknyertes- a kapcsolatfelvétel, a Szervező felé történő jelentkezés után személyesen kapja meg.
Amennyiben a játék során egyetlen regisztrált játékos sem fogja ki az aranyhalat a SZIN2022 területén telepített horgásztóból, abban az esetben a Szervező fenntartja a jogot arra, hogy a fődíj ne kerüljön kisorsolásra.
Szervező a legtöbb halat kifogó játékost a regisztrációs folyamat során rögzített horgász(kapás) eredmények alapján állapítja meg. A nyertest (és szükség esetén a tartalék nyertest) a Szervező a sorsolást követő 3 munkanapon belül értesíti a regisztráció során megadott e-mail címen a nyeremény átvételének részleteiről. A nyertes köteles a nyereményről értesítő e-mail küldésének napjától számított 7 munkanapon belül visszajelzést küldeni a Szervező számára az e-mailben megadott elérhetőségen. A Sorsolás lezárultával a nyertes neve a www.szin.org /nyereményjáték oldalon és a SZIN2022 Facebook oldalán megjelenésre kerül. Tartalék nyertes húzására abban az eseten kerül sor, amennyiben a Nyertes hiányosan kitöltött, vagy be nem azonosíthatóan töltötte ki a regisztrációs lapot Nyereményt a Nyertes-szükség esetén Tartaléknyertes- a kapcsolatfelvétel, a Szervező felé történő jelentkezés után személyesen kapja meg.
Szervező a második legtöbb halat kifogó játékost a regisztrációs folyamat során rögzített horgász(kapás) eredmények alapján állapítja meg. A nyertest ( és szükség esetén a tartalék nyertest ) a Szervező a sorsolást követő 3 munkanapon belül értesíti a regisztráció során megadott e-mail címen a nyeremény átvételének részleteiről. A nyertes köteles a nyereményről értesítő e-mail küldésének napjától számított 7 munkanapon belül visszajelzést küldeni a Szervező számára az e-mailben megadott elérhetőségen. A Sorsolás lezárultával a nyertes neve a www.szin.org /nyereményjáték oldalon és a SZIN2022 Facebook oldalán megjelenésre kerül. Tartalék nyertes húzására abban az eseten kerül sor, amennyiben a Nyertes hiányosan kitöltött, vagy be nem azonosíthatóan töltötte ki a regisztrációs lapot Nyereményt a Nyertes-szükség esetén Tartaléknyertes- a kapcsolatfelvétel, a Szervező felé történő jelentkezés után személyesen kapja meg.

  1. Játék, horgászat szigorú szabályai:
  1. Felelősség:

A Szervező az értesítési e-mail címben történő hiányosságokért nem vállal felelősséget. A Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból vagy a postafiók levél fogadására képtelen állapotából adódó valamennyi következményt maguk viselik. Ezért, kérjük, hogy a Sorsolás után a Játékosok a Levélszemét/Spam mappát is fokozott figyelemmel ellenőrizzék, illetve feltétlen látogassanak vissza a Játék weboldalára.
Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek általában nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség, és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben kizárólag a Résztvevőt terheli.
A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Játékban való részvétel során, a Játék esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből, a Játék során bekövetkezett késésekből eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják.
A Szervező a Játék pontosságáért, megbízhatóságáért, hibamentes működéséért, teljességéért, adott célra való alkalmatlanságáért semmilyen felelősséget nem vállal.

Szeged, 2022. augusztus 25.
Szegedi Rendezvény-és Médiaközpont Nonprofit Kft.   – Szervező-
Szűcsné Kolonics Erika
Ügyvezető igazgató

Vigyázz, kész, SZIN!

Posted on: augusztus 24th, 2022 by Szin

 

A rágógumitól a konfettiágyúig terjed a SZIN nemzetközi sztárfellépők kéréseinek sora. A Szegedi Ifjúsági Napok idén már újra több nemzetközi fellépőt is számlál, köztük Rag’n’Bone Man, Jason Derulo, Tom Grennan, Alle Farben, A7S vagy a belga Joyhauser. Indul a nagy nyárzáró, a szegedi Tisza-parton. Az érdeklődés nagy, a bérletek már el is fogytak, napijegyeket azonban még lehet kapni, de érdemes mihamarabb beszerezni.

Az ország egyik legszebb városa és a várost kettészelő Tisza adja a díszletét a fesztiválszezon legnagyobb nyárzáró bulijának, ami a legnagyobb hagyományokkal rendelkező rendezvény is egyben, hisz’ jövőre lesz 55 éve, hogy lerakta az alapjait a honi fesztiválkultúrának. A Szegedi Ifjúsági Napok, túl azon, hogy egy évvel megelőzte a világ legismertebb rockfesztiváljaként ismert Woodstock-ot, hatalmas lépés volt a hazai ifjúsági kultúra történetében. A SZIN ma már kihagyhatatlan végállomása a fesztivál-menetelésnek, évente százezernyi látogató fordul meg a Tisza-parti bulifolyamon. A SZIN az elmúlt 20 évben rohamos tempóban kezdett el fejlődni, a hazai pop-rock jelesei évről-évre egyre többen fedezték fel maguknak ezt a fesztivált, és sokaknak azóta is kedvenc játszóhelye. Majd sorra érkeztek évente a külföldi fellépők, s bár az elmúlt év a járvány miatt csak magyar fellépőknek adott helyet, idén visszatértek újra a nemzetközi sztárok.

Hihetetlen, miket kérnek ezek a sztárok
Egy nemzetközi csapat általában többoldalas kéréssorral érkezik egy-egy fellépésre, köztük vannak technikai kívánságok és azt is leírják, mit szeretnének enni és inni, és olykor azt is, mi az amit egyáltalán nem akarnak. Általában ez utóbbiak körébe tartozik mondjuk az olyan csomagolású étel vagy ital, ami nem környezetbarát. Az általánosságban elmondható, hogy az összes fellépő törődik a környezettel és saját egészségével, ezért az ételek és italok listáján is szerepelnek „mentes” dolgok. Többen akarnak helyi specialitásokat is így a szegedi szervezők talán majd a Tisza-parti halászlevet is kínálják majd a sztároknak. A szállás lefoglalásánál is vannak kitételek: minimum négy csillagos legyen a hotel és legyen benne folyamatosan elérhető edzőterem.

Az öltöző berendezését is részletesen leírják: szinte mindenkinél kötelező a kanapé, szék és asztal és van aki hangsúlyozza hogy legyen több konnektor. Emellett nagyméretű szemetes, ruhaállvány, egész alakos tükör és kérnek még fekete törölközőket, ezeket általában a színpadon használják, de szeretnének fürdőlepedőt is, a koncert utáni tisztálkodáshoz.

Lesz idén fellépő, aki konfettiágyút is kért és sokan írták azt is, hogy az ital bekészítésben legyenek cukormentes üdítők, az ételeknél sokan preferálják a paleo vagy gluténmentes kajákat illetve sokan írják, hogy több csomag rágógumit is szeretnének.

Az első nap sztárja: Rag’n’Bone Man – saját dalszövegét kéri az öltözőbe
A Szegedi Ifjúsági Napokon mutatja be először hazánkban tavaly megjelent lemezét a lenyűgöző hangú Rag’n’Bone Man. A Human című slágerrel pillanatok alatt a nemzetközi sztárvilágba katapultált énekes augusztus 24-én, szerdán lép fel a SZIN-en.

Négy platinalemez, az évtized legkeresettebb albuma, Brit Award és Ivor Novello-díj – ezzel indított a 2017-ben a Human című dal után megjelent lemezével berobbant Rory, azaz Rag’n’Bone Man. A stadionokat betöltő búgó-bársonyos-bariton aztán várt három évet, és tavaly előrukkolt új lemezével, amin újra élvezhetjük lenyűgöző énekhangját. A hazai rajongóknak pedig remek hír, hogy augusztusban a svájci Stars in Town, a norvég Parkenfestivalen, Pstereo Festival és az angliai Camp Bestival Shropshire után a Tisza-parti SZIN is befért Rag’n’Bone Man fellépéseinek sorába. Ezzel a magyar közönség fülébe először Szegeden búghatja bele Rory az új dalait, de talán még a Human is beleférhet. A menedzser pedig azt kéri, hogy a szervezők minden étkezésnél biztosítsanak tejmentes, vegetáriánus és vegán lehetőségeket. Mint írja: „Szeretünk a lehető legegészségesebben étkezni a turnén, ezért kérjük, hogy az ételek kiváló minőségűek legyenek és a legfrissebb alapanyagokból készüljenek.” A kérések között kiemeli, hogy amerre csak járnak, előnyben részesítik a helyi ételeket, sőt kifejezetten szeretnék megkóstolni azokat. Érkezett egy fura kérés is: azt szeretnék, hogy a SZIN szervezőinek kedvenc dalszöveg részletét rakják ki bekeretezve Rory öltözőjébe.

A nyitó nap magyar sztárja: Korda Gyuri bácsi – ide jár fiatalodni
„Én a SZIN-en évtizedeket fiatalodom, kértem is a szervezőket, hogy legyen ebből hagyomány, hogy évente énekelhessek egy-egy fiatal csapattal Szegeden. Az orvos se tudna jobbat felírni” – mondta a hazai tánczene doyenje. A SZIN szervezőin nem múlik, most a Blahalouisiana csapatával énekelheti a legenda a Mondd, hogy szép volt az este című, mintegy 50 éve született slágert.

Napi 50 fellépő – már az első napon feltűnik Pumped Gabo
Jól indul tehát a SZIN, aminek az első napján a több mint félszáz fellépő között ott lesz a Russkaja, a Carson Coma, a Bagossy Brothers Company, a Belga, a Random Trip, a PASO, a Bohemian Betyars és feltűnik majd hajnalban Pumped Gabo is.
Szeged, 2022.08.31.

 

Házirend 2022

Posted on: augusztus 23rd, 2022 by Szin

A SZIN-en kevés szabály van, de fontosak és erőfeszítés nélkül betarthatóak, kérjük, ezt figyelembe véve tekintsétek át a házirendet! A belépőjegy megvásárlásával egyidejűleg elfogadod a SZIN házirendjét, és tudomásul veszed, hogy annak betartását a rendezvény ideje alatt folyamatosan ellenőrzik.

A Szegedi Ifjúsági Napok szervezője

Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. (továbbiakban SZRMK Nonprofit Kft.)

Székhely: 6721 Szeged, Felső-Tisza part 2.

Cégjegyzékszám: 06 09 011601

Adószám: 18457627-2-06

Rendezvény időtartama

A Szegedi Ifjúsági Napok időtartama megegyezik a Rendezvény kezdő és záró időpontja közötti időtartammal, ahol kezdő időpontnak az értékesítés megkezdésekor az adott Rendezvényre vonatkozólag a megvásárolható Jegyek közül időben a legkorábbi belépésre jogosító Jegy érvényességének kezdete, záró időpontnak pedig az értékesítés megkezdésekor az adott Rendezvényre megvásárolható Jegyek közül időben a legtovább érvényes Jegy érvényességének vége tekintendő. A SZIN fenntartja a jogot, hogy a Rendezvény előzőekben meghatározott időtartamán kívül eső pótnapon is szervezzen programot, illetve nyújtson Szolgáltatásokat. Az ilyen pótnapok nem minősülnek a Rendezvény szerves részének, és azok csak a pótnapi belépésre jogosító, megfelelő pótjegy megváltása ellenében látogathatók.

Szolgáltatás

Minden olyan szolgáltatás, amelyet a SZIN vagy Szerződéses partnerei a Rendezvényhez kapcsolódóan – akár ingyen, akár ellenérték fejében – hozzáférhetővé tesznek.

Jegy

A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. által a Szegedi Ifjúsági Napokra a belépésre jogosító karszalagra vonatkozó igényt megtestesítő, bármely (nyomtatott vagy elektronikus) formában kiállított és egyedi azonosítóval ellátott, bemutatóra szóló igazolás.

Karszalag

Adott Jegy érvényesítésekor a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. által alkalmazott, a Rendezvényen a Jegyben foglaltak szerinti (napijegy, bérlet vagy jogosultságokat biztosító, az adott Rendezvény zárását követő huszonnégy óra elteltéig a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. tulajdonában álló igazolás, amely kizárólagosan tanúsítja, hogy viselője jogosult az adott Rendezvény látogatására, azzal, hogy egyes Jegyekben foglalt jogosultságokat több karszalag együttesen testesíthet meg.

A bérlet karszalag 2022. augusztus 23 (kedd) 17 órától augusztus 28. (vasárnap) 12 óráig érvényes. Napijeggyel belépni a rendezvényre az adott nap 9 órakor lehet, a napijegy másnap reggel 9 óráig jogosít fel a bent tartózkodásra.

Jegyvásárlás

Jegy

A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket. A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. a Jegyvásárló részére értékesíti a Rendezvényen való részvételre jogosító Jegyet, amely jogviszony a Jegy ellenértékének megfizetésével és a Jegy Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. általi átadásával teljesedésbe megy. Ezt követően a Jegyvásárló – amennyiben a Jegy az ő birtokában marad –, illetőleg a mindenkori, a Jegyet jogszerű szerződések láncolatán keresztül megszerző jegybirtokos arra válik jogosulttá, hogy a SZIN Jegyét a megfelelő karszalag(ok)ra cserélje.

Vásárlás elektronikus úton

Az online vásárlási módokat a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. saját online értékesítési felületén keresztül, vagy külön szakosodott Szerződéses partner bevonásával végzi, pénzintézet által biztosított biztonságos online fizetési felületen keresztül. Ezen rendszerekben foglalásra nincsen lehetőség, azonban a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. meghatározott körben ez alól kivételt tehet. A szükséges adatok megadását az esetleges további Termékekre vagy Szolgáltatásokra vonatkozó szerződéses feltételek elfogadását és a sikeres banki tranzakciót követően a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vagy Szerződéses partnere email-ben küld egy linket a Jegyvásárló által megadott email-címre, amelyre kattintva a Jegyvásárló letöltheti az őt megillető Jegye(ke)t és/vagy egyéb Termékre vagy Szolgáltatásra vonatkozó igazolásokat. Amennyiben a Jegye(ke)t vagy igazolásokat a Jegyvásárló technikai okokból kifolyólag nem kapta meg, úgy a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. azokat a megadott email-címre a Jegyvásárló erre irányuló jelzése esetén ismételten és díjmentesen megküldi. Tekintettel arra, hogy a vásárlást követően az email a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. általi kiküldésével a vásárlás lezártnak, a Jegy, illetve az egyéb Termékekre, Szolgáltatásokra vonatkozó igazolások pedig átvettnek tekintendők, a Jegyvásárló kizárólagos felelőssége, hogy a SZIN felé késedelem nélkül jelezze, ha a Jegyet vagy igazolást mégsem kapta meg.

Minden egyes megvásárolt Jegyhez, Termékhez és Szolgáltatáshoz külön igazolás (voucher és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás [QR-kód]) tartozik, ezért a Jegyvásárló a letöltési felületen vásárlásonként a vásárolt Jegyek, Termékek és Szolgáltatások számától függően egy vagy több linket talál. Mindegyik link különböző igazoláshoz (voucherhez és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldáshoz) vezet, több Jegy, Termék vagy Szolgáltatás vásárlása esetén ezért valamennyi igazolás bemutatása szükséges. A SZIN a Rendezvény helyszínén egy darab igazolás (voucher, illetve egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) ellenében egy darab karszalagot, illetve a Jegy, Termék vagy Szolgáltatás jellegétől függően kapcsolódó karszalagot vagy Jegyet ad ki, kivéve amennyiben adott Termék vagy Szolgáltatás igénybevételéhez karszalag nem szükséges.

A Jegyvásárló felelőssége az igazolás (voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) megőrzése, és a Rendezvényre való belépéskor a vásárláskor kapott tájékoztatás szerinti megfelelő formában történő bemutatása.

A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. kifejezetten felhívja a figyelmet, hogy a Jegyek (voucherek, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldások) bemutatóra szólnak és nem kerülnek nevesítésre, azaz a Jegyek, Termékek és Szolgáltatások regisztrációja, illetőleg adott Jegyhez, Termékhez vagy Szolgáltatáshoz meghatározott személy rendelése nem lehetséges, erre csak a Rendezvényre történő belépéskor kerül sor. A számviteli jogszabályoknak történő megfelelés és a tranzakciók biztonsága érdekében, az adatkezelési szabályzatban foglaltak szerint – annak ellenére, hogy a Jegyek, Termékek és Szolgáltatások nem nevesítettek – a SZRMK Nonprofit Kft. a Jegyvásárló adatait megőrzi, és ezen adatok a SZIN adatbázisában összekapcsolásra kerülnek a megvásárolt Jegyekkel, Termékekkel és Szolgáltatásokkal, továbbá az Adatvédelmi Szabályokban és annak mellékletében foglaltak szerint továbbításra kerülhetnek az adott Terméket, Szolgáltatást nyújtó Közreműködőnek vagy Szerződéses partnernek.

Az előzőekben írtakkal ellentétben, amennyiben valamely Jegyre, Termékre vagy Szolgáltatásra való jogosultság fennállásának megállapításához ez szükséges, úgy az adott Jegyhez, Termékhez vagy Szolgáltatáshoz meghatározott személy kerülhet rendelésre. A Nem látogatói Jegyek – az azok kiadásának alapjául szolgáló szerződések szerint – meghatározott Látogatóhoz kötöttek.

Az online vásárlásra vonatkozó részletes feltételek kapcsán az online vásárlási felületeken és elérhetőségeken nyújt a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vagy Közreműködője részletes tájékoztatást, különösen a következő témakörök tekintetében: online szerződéskötés, fizetési és teljesítési módok, számlázás, adatkezelés.

Vásárlás személyesen

A Jegyvásárló a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vagy Szerződéses partnere által üzemeltetett értékesítési pontokon, nyitvatartási időben van lehetőség vásárlásra. Pénztártól való távozás után a jeggyel, fizetett illetve a visszaadott pénzösszeggel kapcsolatos reklamációt nem fogadunk el!

A jegyirodák megtalálhatók: www. szin.org oldalon.

Online fizetés

Az alábbi kártyatípusokkal tudsz fizetni:

Részletek

Online fizetés esetén adminisztrációs díjat számolunk fel – ezt a fizetési mód kiválasztásánál jelezzük.

A karszalagot a SZRMK Nonprofit Kft. azon személy részére adja ki a Rendezvény helyszínén, aki az igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja. Az igazolással való esetleges visszaélés (például a kóddal történt korábbi, jogosulatlan belépés) esetén karszalagot vagy új Jegyet a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. nem ad ki. Erre tekintettel az igazolás (a voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) olyan módon történő, gondos őrzése, hogy ahhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, a Jegyvásárló, illetve a jegybirtokos kizárólagos kötelezettsége és felelőssége. A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. az esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállal.

Jegyek, igazolások pótlása, cseréje és visszaváltása

A vásárlási folyamat a fizetés megtörténte előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható. Ezt követően a SZRMK Nonprofit Kft. kizárja a Jegyek és egyéb Termékek, Szolgáltatások cseréjét, pótlását, visszaváltását, vásárlási értékük egyéb módon való térítését, ide nem értve a Rendezvény esetében a SZRMK Nonprofit Kft. által egyedileg meghatározható speciális eseteket, valamint a Jegyek (pl.: VIP Jegyre cserélését) megfelelő egyidejű ráfizetés mellett.

A jegyvásárlás során kiemelten fontos COVID-19 (koronavírus) információk és az események látogatóira vonatkozó szabályok:

A SZIN munkatársai folyamatosan figyelik a COVID-19 járvány alakulásával kapcsolatosan meghozott kormányzati intézkedéseket. Tudjuk, hogy a járvány alakulása, és az azzal együtt járó változó helyzet mindenkiben bizonytalanságot kelt. Ennek megfelelően igyekszünk a rendezvényekkel kapcsolatos kormányzati és rendezvényszervezői intézkedésekről naprakész tájékoztatást adni weboldalunkon.

2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus-betegség (COVID-19) járványt pandémiának (világjárványnak) minősítette. Magyarország kormánya a mindenkori helyzetnek megfelelően különböző korlátozó intézkedéseket hozott és hoz jelenleg is, amelyek érintik a rendezvények látogatását.

Az ÁSZF VI.2.1. pontban foglaltak értelmében nincs lehetőség a jegy visszaváltására, Egyéb kár vagy költség a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft-vel szemben nem érvényesíthető. A beléptetés során a védettségi igazolvány adatainak másolása, rögzítése nem megengedett, míg a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány adatainak rögzítése kötelező.  18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében jogosultak belépni, ugyanakkor – ha nem nyilvánvalóan kiskorúak – 6 év felett az életkor igazolása szükséges, amelyre alkalmas lehet a személyi igazolvány, útlevél, gépjármű-vezetői igazolvány vagy diákigazolvány.

Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy az eseményre történő belépés szabályai továbbra is változhatnak a kormányzati intézkedések hatására! Amennyiben ez a helyzet bekövetkezne, erről weboldalunkon tájékoztatni fogjuk Önt. Kérjük, hogy a jegyvásárlás idején vegye figyelembe azt, hogy a rendezvények látogatásának szabályai a jegyvásárlás és a rendezvény időpontja között is megváltozhatnak.

Kérjük, hogy a jegyvásárlást megelőzően, a naprakész információk érdekében Ön is tekintse át a magyar hatóságok utazási útmutatásait és egészségügyi korlátozó intézkedéseit, és ezek fényében hozza meg döntését a jegyvásárlásról.

Kérjük vegye figyelembe, a rendezvényre történő belépés szabályait a mindenkori hatályban lévő rendeletek, törvények határozzák meg majd a rendezvény ideje alatt.

RÉSZVÉTEL A RENDEZVÉNYEN

Karszalag

A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez jogszerűen jutott hozzá. A SZRMK Nonprofit Kft. kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz –különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja, vagy egyéb bűncselekmény esetén), úgy a jegybirtokostól a Jegy megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést a Rendezvényre megtagadja.

A SZRMK Nonprofit Kft. a karszalagot a beléptetési folyamat során meghatározott természetes személyhez rendeli, és ennek keretében a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri, valamint, ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli az adatkezelési szabályzatnak megfelelően. Amennyiben a Rendezvényre belépni kívánó személy az előző mondatban írtaknak nem hajlandó magát alávetni, úgy a SZRMK Nonprofit Kft. jogosult a karszalagot vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni és a belépést a Rendezvényre megtagadni.

A SZRMK Nonprofit Kft. elővételben vásárolt Jegy esetében lehetővé teheti, hogy a karszalag előzőekben írt, meghatározott természetes személyhez rendelése előzetesen, online felületen is elvégezhető legyen, amely mindazonáltal nem jelenti a Jegy meghatározott személyhez rendelését, ezért változatlanul fontos, hogy a jegybirtokos a Jegyet gondosan őrizze. A SZRMK Nonprofit Kft. jogosult saját belátása szerint, indokolás nélkül átmenetileg vagy véglegesen felfüggeszteni a jelen bekezdésben írt eljárások alkalmazását.

Belépés

A Rendezvényekre kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra feljogosított személyek jogosultak belépni.

Belépéskor a Látogató és a Jogosulatlan résztvevő aláveti magát a Rendezvény vonatkozásában alkalmazásra kerülő jogszerű beléptetési folyamatnak. A SZRMK Nonprofit Kft.-nek jogában áll a beléptetési folyamat során a Látogató és a Jogosulatlan résztvevő képmását rögzíteni és a felvételt a belépéssel kapcsolatos visszaélések megelőzése és a felelős személyek felderítése érdekében megőrizni, kezelni, valamint a hatóságok ezirányú megkeresése esetén részükre átadni.

A SZRMK Nonprofit Kft. a Rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvény területére bevihető tárgyakat, eszközöket vagy a beléptetési folyamat során a helyszínen korlátozza. A Rendezvény területére étel, ital és dohánytermék csak annyiban vihető be, amennyiben azt jogszabály, vagy e Házirend lehetővé teszi. A SZRMK Nonprofit Kft. felhívja a Látogató figyelmét a Házirend ellenőrzésére.

A Rendezvény területére a SZRMK Nonprofit Kft. által kiadott engedély nélkül járművel behajtani tilos. Behajtási engedéllyel rendelkező személyek is kötelesek a KRESZ előírásait betartani a Rendezvényen. A Rendezvény megközelítéséhez a SZRMK Nonprofit Kft. a tömegközlekedési eszközök és taxi-szolgáltatás használatát ajánlja.

A 11. (tizenegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvényt ingyenesen látogathatják. A 11. életévüket betöltött és a 15. (tizenötödik) életévüket be nem töltött gyermekek a Rendezvényre kizárólag gyermekjegy vásárlásával jogosultak a fesztivál látogatására. A 14. (tizennegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek csak nagykorú, cselekvőképes kísérővel léphetnek be, és csak nagykorú, cselekvőképes kísérővel tartózkodhatnak a fesztivál területén. A SZRMK Nonprofit Kft. jogosult a 11. (tizenegyedik) életévüket be nem töltött gyermekek számára gyermekkarszalag viselését kötelezővé tenni. A kísérő felelős az általa kísért gyermekekért és azért, hogy mindvégig olyan állapotban legyenek, amely lehetővé teszi az ebből eredő feladatai felelős ellátását. Egy kísérővel legfeljebb öt gyermek belépése engedélyezett. A SZRMK Nonprofit Kft. a beléptetés során jogosult a gyermekkarszalagok vagy a 15. (tizenötödik) életévüket be nem töltött gyermek(ek) karszalag-adatait kölcsönösen az adott gyermeke(ke)t kísérő nagykorú személy Karszalagjához rendelni.

A Rendezvény területére a jogszabályban meghatározott segítő kutyákat, vakvezető kutyákat és rendőrségi kutyákat lehet behozni, azzal, hogy az egyéb háziállatok beléptetése nem lehetséges.

Biztonság

A Rendezvények területén a SZRMK Nonprofit Kft. megfelelő szakképesítéssel és engedélyekkel bíró alkalmazottjai vagy Közreműködői biztosítják a magatartási és biztonsági szabályok érvényesülését. A Látogató a Rendezvényen történő részvétellel kifejezetten vállalja, hogy ezen Közreműködőkkel a jogszabályi keretek között messzemenően együttműködik, veszélyhelyzet esetén, illetőleg amennyiben egyéb fontos körülmények (így például közegészségügyi okok) ezt indokolják, az utasításaikat követi.

A programváltozás jogát fenntartjuk. A program esetleges változása miatt, a bérlet vagy a napijegy ára nem igényelhető vissza. Esőnap nincs, a fesztivál rossz időjárási körülmények között is megtartásra kerül!

Mire nincs szükség a SZIN-en?

A SZIN-en nem lesz szükség üvegtárgyakra, ütő-, vágóeszközökre, esernyőre, vagy bármely, mások testi épségét veszélyeztető tárgyra. Ezeket a rendezvény területére bevinni TILOS!

A hatályos jogszabályok szerint nem tarthatsz magadnál ún. közbiztonságra különösen veszélyes tárgyat (8 cm-nél nagyobb vágóélű kés, rugóskés, gázspray, ólmosbot stb.), ez szabálysértésnek minősül. Amennyiben ilyen eszközöket találnak nálad a rendezők, úgy azokat jogukban áll elkobozni tőled.

Alkoholos italt semmilyen mennyiségben, ahogyan üdítőt és élelmiszert sem lehet behozni a rendezvény területére, azonban ásványvizet maximum 0,5 literes műanyag palackban igen! A tiltott termékeket a bejáratnál köteles mindenki átadni a biztonsági szolgálatnak.

Tilos továbbá tűz- és robbanásveszélyes anyagok (gázpalack, kempingfőző, hajtógázas dezodor, stb.) behozatala.

Akik segítenek, ha gondod támad a rendezvényen

A vendéglátással, a rendezőkkel, vagy bármi mással kapcsolatos észrevételeiddel, panaszaiddal, ötleteiddel az Információs Pontok munkatársaihoz fordulhatsz. A térképen találod a helyüket.

Amennyiben elveszett valamid, akkor azt keresd szintén az infópontoknál, és ha találsz valamit, akkor azt is ide, vagy az Elkobzott tárgyak gyűjtőpontján add le. Köszönjük!
Az infópontok és a csomagmegőrzők 0-24 óráig üzemelnek.

Nyeremény- és közreműködői voucherek beváltására a „VIP” Becserélő Pontokon van lehetőséged. Nyitvatartási idő: 2022. augusztus 23.: 12:00 – 22:00, 2022. augusztus 24-27.: 09:00 – 02:00

A SZIN a működési rend betartása érdekében személy-és vagyonvédelmi szolgálat közreműködését veszi igénybe.

A személy- és vagyonőrök az 2005. évi CXXXIII. tv. 26 és 27§ alapján jogosultak a SZIN bejáratánál és egész területén csomagátvizsgálásra, meghatározott személyek eltávolítására, belépésük megakadályozására. Amennyiben szükségesnek ítélik, jogosultak a területre belépők ellenőrzésére fegyver-, illetve robbanóanyag-kutató műszert alkalmazni és a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök bevitelét megtiltani. A személy- és vagyonőr jogosult a rendes működés, illetve a rendezvények megtartását akadályozó vagy zavaró, annak biztonságát veszélyeztető, illetve az ott jogellenesen tartózkodó személyt kilétének igazolására felszólítani, a rendezvényen való részvételét megtiltani, távozásra felszólítani, amennyiben az érintett személy ennek nem tesz eleget, és az élet- és vagyonbiztonság érdekében szükséges, a rendezvényről kivezetni. A személy- és vagyonőr jogosult a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a cselekmény abbahagyására felszólítani, a cselekmény folytatását megakadályozni, az elkövetőt elfogni és a birtokában lévő, bűncselekményből származó vagy annak elkövetéséhez használt dolgot, illetve támadásra alkalmas eszközt elvenni. Az elkobzott tárgyak megőrzésre kerülnek, de személyenként nem tudjuk nyilvántartani őket. Amennyiben az elkobzott tárgyak legálisak, kilépéskor visszakaphatóak.

Az [email protected] címre írd meg az ötleteidet, problémáidat, melyet előre köszönünk!

Mit nem szabad a SZIN-en??? 

A rendezvényről hang- és képfelvétel készül. Minden résztvevő, aki a felvételeken feltűnik, csak a beleegyezésével nevesíthető, viszont semmilyen követeléssel nem élhet a felvétel készítőivel vagy a rendezvényszervezőkkel szemben.

Fényképezni szabad, de kép- és hangfelvételt a rendezvényről csak a rendezők írásos belegyezésével lehet készíteni. A SZIN területén a rendezők írásbeli engedélye nélkül tilos bármiféle kereskedelmi, politikai – vagy reklámtevékenységet folytatni!

A vendéglátó egységekben 18 éven aluliakat és ittas személyeket szeszes itallal nem szolgálunk ki! Szeszes itallal és dohányáruval 18 év alatti személy nem szolgálható ki. Ennek érvényre jutása érdekében a pultoknál való kiszolgálás során az életkor okmánnyal történő igazolására hívható fel a vendég. (2005. évi CLXIV tv 5. §, 7. pont)

A SZIN területéről eltávolítható az a személy, aki más személyek életét, testi épségét, vagyoni jogait, vagyontárgyaik épségét, a környezetet veszélyeztető, ill. garázda, vagy rendőri intézkedésre alapul szolgáló magatartást tanúsít, más társadalmi csoportok tagjai ellen uszít, vagy agresszív magatartásával a közönségen belül békétlenséget szít.

Akit a fentiek alapján a SZIN területéről neki felróható okból eltávolítottak, a jegy/bérlet árát nem igényelheti vissza.

Felhívjuk figyelmedet, hogy kábítószer fogyasztása a hatályos jogszabályok szerint TILOS!

Kérjük, fokozottan vigyázzatok a természeti értékekre, és ne szemeteljetek!

A Tiszában fürödni csak nappal, kizárólag a kijelölt szabad strandon lehet. A Tiszába ugrálni tilos!

A rendezvényen extrém hang – és fényhatás érheti a látogatókat, így azon fesztiválozók, akik erre különösen érzékenyek, külön figyelemmel tartózkodjanak a színpadok közelében!

A szervezők nem vállalnak felelősséget a személyekben, vagy anyagi értékekben esetlegesen keletkező károkért.

A SZIN munkatársainak, a rendezőknek, a rendőrségnek és tűzoltóknak, katasztrófavédelemnek az utasításait minden látogató köteles végrehajtani.

A Partfürdő területére állatot behozni nem lehet.

A fesztivál területén lakókocsival kempingezni nem lehet!

A fesztiválon a biztonságod érdekében tilos a „body surf” (amikor a közönség egy-egy rajongót a csápoló tömeg feje fölött, kezével továbbít a színpad felé.) Ha ez mégis előfordulna veled, sajnos el kell hagynod a rendezvény területét!

A Partfürdő területére járművel behajtani tilos (kivéve a külön engedéllyel rendelkezőknek)!

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a rendezvény területén csomagmegőrző működik, amit 500 Ft ellenében használni tudsz. Csak az itt elhelyezett tárgyakért vállal felelősséget a biztonsági szolgálat! A máshol hagyott értékekért felelősséget vállalni nem tudunk, ezért javasoljuk a megőrzők használatát! Keresd a térképen a helyét! A csomagokban hagyott értékekért felelősséget nem tudunk vállalni (pénz, telefon, iratok).

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Jó SZINezést mindenkinek!

Szeged, 2022.08.23.

Szabadság, szerelem és peca

Posted on: augusztus 23rd, 2022 by Szin

Erősen kezdett a SZIN, de a szervezők a legtöbb látogatót mégis a hétvégére várják. A pénteki és szombati jegyek nagyon fogynak és a nagy érdeklődésre való tekintettel érdemes korábban kiindulni ezeken a napokon a fesztiválra. A koncert előtt így lesz idő kifogni az aranyhalat, amivel 1 millió forint is jár.

„Mondd, hogy még ilyen boldog perced sosem volt” – énekelte Korda Gyuri bácsi a Blahalouisianaval közösen szerda este a Szegedi Ifjúsági Napokon. A hazai tánczene legnagyobb alakja 50 évet fiatalodva lépett színpadra és saját elmondása szerint is élete legboldogabb perceihez sorolja ezt a fellépést.

A SZIN a látogatóknak azonban a további napokra is tartogat boldog perceket, a második napon, azaz csütörtökön a Borsodi Nagyszínpadon lesz például Wellhello, Halott Pénz és színpadra lép Tom Grennan, a további helyszíneken Magna Cum Laude, Ivan & The Parazol, 30Y, Horváth Tamás lép fel és lesz további 50 koncert a 12 programhelyszínen…, megannyi boldog pillanat.

A Tisza élővilágának megóvására és az elővíz védelmére hívja fel a figyelmet idén is Szegedi Ifjúsági Napok. A hagyományosan környezettudatos fesztivál területén egy 1000 m2-es felüleltű „horgásztavat” alakítottak ki, ahol szakemberek segítségével pecázhatnak a fesztiválozók, miközben az élővilág védelméről kapnak információt. És aki kifogja a megjelölt aranyhalat, akár 1 millió forintot is nyerhet.

 

Szeged, 2022.08.25.

Fesztivál hivatalos térképét ITT találod

Posted on: augusztus 21st, 2022 by Szin
12 zenei helyszín, egy megújult SZIN+ lounge, több mint 20 napközbeni programhelyszín🤩, minden idők legnagyobb Civil faluja és egy teljesen új bejárat. Ez vár rátok a 2022-es SZIN Fesztiválon. A fesztivál hivatalos térképét megtaláljátok az APP-ban és a weboldalon.😉
Ha nincs még jegyed, akkor siess és vedd meg ma elővételes áron❗
Jegyértékesítő pontok:
👉Online jegyvásárlás: www.szin.org/jegyek
👉SZÉP kártya: www.szin.org/jegyek (OTP SZÉP kártya), jegypénztárban (IH Rendezvényközpont, 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.) mind a három (OTP, MKB, K&H) szolgáltató által kibocsátott SZÉP kártyát elfogadjuk
👉Jegyiroda: IH Rendezvényközpont (https://szin.org/info/gyakran-ismetelt-kerdesek/)
#SZIN2022 #fesztival #szeged #szin #szabadsag #szerelem
Szeged, 2022.08.21.

Érdemes vonattal utazni a SZIN-re

Posted on: augusztus 19th, 2022 by Szin

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 2022. augusztus 24-27. között megrendezésre kerülő „SZIN” rendezvényre utazók részére 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít Szeged, Szeged-Rókus és Újszeged állomásokra.

50%-os alkalmi menettérti kedvezmény:

A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztály igénybe vétele esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni. Feláras vonatok igénybe vétele esetén az adott vonatra érvényes felárat szintén meg kell váltani.

A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra érvényes teljesárú menetjegy érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy az utazás legkorábban 2022. augusztus 23-án 00:00 órától kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb 2022. augusztus 28-án 23:59 óráig be kell fejezni. Ez az érvénytartam a MÁV-START Zrt. Üzletszabályzatától és a Díjszabástól eltérően vonatkozik a 100 km vagy annál kisebb távolságra is.

Menetjegy érvényesége visszaútban: Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak a rendezvény bélyegzőjével ellátva érvényes. A menetjegyek bélyegzése a rendezvény helyszínén, a Szeged Partfürdőfőbejáratánál, a MÁV-START Zrt. Információs pontjánál történik.

FIGYELEM!
Az alkalmi menettérti kedvezmény alapján kiszolgáltatott menetjegy nem érvényes a TramTrain járatain!

Kuponakció:

A MÁV-START Zrt. a SZIN rendezvényre belépőjeggyel rendelkező, vonattal érkezők részére a rendezvény ideje alatt MÁV-START Utazási kupont biztosít.

Utazási kupon kiadása:

Az Utazási kupon kiadása a rendezvény helyszínén és idején a főbejáratnál, a MÁV-START Zrt. Információs pontjánál történik, valamint Szeged vasútállomás Ügyfélszolgálati irodájában is igényelhető 7:00 – 17:00 között.

Az Utazási kupon kizárólag a személypénztárban vagy a fedélzeten megváltott vasúti jegyekre adható ki, a rendezvényre szóló alkalmi menettérti menetjegyhez nem!

Az Utazási kupon kiadásának feltételei:

Szeged, 2022. 08. 19.

Nagy az érdeklődés az idei SZIN-re

Posted on: augusztus 16th, 2022 by Szin
Komoly érdeklődésre számítanak a legnagyobb nyárzáró fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői, ezért hosszú évek után elköszön egymástól a bejárat és a kijárat: egy új beléptető pontot alakítanak ki, hogy gyorsítsák a bejutást a SZIN-re, a leggyorsabbak pedig már a fesztivál előtt átvehetik a karszalagjukat.

Egy teljesen új helyszínen, megújult és modern beléptető pontot alakítanak ki a SZIN szervezői az idei Tisza-parti fesztiválra. “Erre azért van szükség, mert az elővételes jegyeladás alapján azt látjuk, hogy nagyobb érdeklődés várható idén a fesztiválra és szeretnénk megkönnyíteni a látogatók bejutását” – magyarázza Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. A főszervező azt is elárulta: már csak 500 bérletet tudnak elővételben kiadni és a fesztiválra szóló kempingjegyek pedig már mind elfogytak.

A fesztiválozóknak segítség, hogy a megvásárolt jegyeket már előzetesen beválthatják karszalagra, ezzel is elkerülve a hosszas sorban állást. A belépőket a fesztivál előtt, augusztus 18 és 21 között a Szegedi IH rendezvényközpontban 8:00 és 20:00 óra között lehet karszalagra becserélni. A fesztivál szervezői tartogattak egy meglepetést is a 2022-es Szegedi Ifjúsági Napok bérletvásárlói számára: az első 2000 db beváltott bérlet mellé az ország legmenőbb telefontokját adják ajándékba, a Mobilfox jóvoltából.

Visszatérnek a világsztárok Szegedre, így érkezik Jason Derulo, Rag’n Bone Man, Tom Grennan, Alle Farben, A7S vagy a belga Joyhauser, mindamellett itt búcsúztatja a nyarat a hazai zenei élet színe-java. A SZIN – immár az MVM energiájával támogatva – továbbra is a legzsebbarátabb szezonzárót ígéri, de igyekezni kell, mert a jegyek már nagyon fogynak, a kiadható bérletekből már alig lehet kapni, de érdemes elővételben megvásárolni a napi belépőt is.

 

Szeged, 2022. 08. 16.